Rengeteg élményt, szakmailag érdekes és fontos gondolatot hoztunk el magunkkal a Business Festről.
Legtöbbet a munkahelyi jóllétről, mesterséges intelligenciáról, vezetésről és az újabb generációkról tanulhattunk, és mélyebb betekintést kaptunk az új trendekbe. Emellett találkoztunk sok-sok ismerőssel és új arcokkal is – levontuk a következtetést: itt bizony nem állunk meg, hiszen veletek beszélgetni, gondolkodni jelenti a legnagyobb értéket számunkra. Hamarosan hozunk információkat a további kapcsolódási, találkozási lehetőségekre, úgyhogy érdemes lesz követni a közösségi média felületeinket is. 😊

A fesztiválon nemcsak néztünk, hanem mi is készültünk prezentációkkal, szem előtt tartva, hogy olyan,
„gyakorlati tippekkel megtűzdelt, izgalmas előadásokat mutassunk be, amelyek a legfontosabb, legégetőbb témákkal foglalkoznak.”
Megtartás maraton előadásunkban a munkahelyi fluktuációhoz hoztunk friss trendeket és 6 megtartási tippet. Nagyon örültünk, hogy a téma relevanciája beigazolódott azzal, hogy a Skills Stage-ben egy gombostűt sem lehetett leejteni. Fenyvesi Klárával, a Nestlé CEE Talent Managerével közösen jártuk körbe a témát, aminek a fő üzenete, hogy
„bizony sokba fog kerülni cégednek a fluktuáció, ha nem minden HR-es sales-es és nem minden vezető HR-es.”

De mit is jelent ez pontosan?
Mind a HR, mind a vezetés részéről új eszközök és megközelítések kellenek, ugyanis
„egyetlen kolléga elvesztése és cserélése az indirekt költségekkel együtt nagyon nagy valószínűséggel át fogja ütni a milliós költséghatárt.”
A fluktuáció számtalan rejtett költséget von maga után, ahogy a táblázat is mutatja, 72% áll azokból a költségekből, amelyekre nem feltétlen gondolunk első körben.

Ennek elkerülése azonban a vezetőség felelőssége, hiszen a minőségi túljelentkezés és a távolságtartó vezetés kora lejárt. A vezető feladata a csapat stabilitásának biztosítása egy holisztikus, a munkavállalói életciklust teljesen felölelő cél- és eszközrendszer bevezetésével és megvalósításával, amelyben fontos, hogy a HR nem magára vállalja a probléma megoldását, hanem támogató szerepet nyújt, és elindul a kijelölt úton.
Összefoglalva:
1. Minden HR-es sales-es…
A HR-es a szervezet értékeiről történő külső kommunikációja teszi lehetővé, hogy a lehető legpontosabban találja meg az értékek és érdekek kapcsolódási pontjait leendő munkatárs és szervezet között. A toborzás és kiválasztás fázisában szinte „értékesítenie” kell a pozíciót, majd fenntartani az elköteleződést.
2. …és minden vezető HR-es…
A vezető a jövőkép alkotásban, stratégia implementálásban és ennek koordinációjában vállal szerepet.
Kíváncsi vagy, milyen lehetőségeid vannak céged megtartás fejlesztésére? Lépjünk kapcsolatba az info@x-sight.hu email címen, vagy a 06-1-464-5223 telefonszámon!