Keresés

Arany középút a hagyományok és az innováció között – Interjú dr. Kiss-Weszelovszky Ottóval

2019 október 27.
Honnan ered a tréneri világ iránti szenvedélyed? Hogyan csöppentél bele?
Nagyon fiatal koromtól kezdve, már a sport területén is ehhez hasonló világban éltem. Elég sok trénerrel volt dolgom annak idején, amikor ifjúsági játékosként elkezdtem a vízilabdát. Körülbelül 10 éves korom óta dolgoztam velük, és ezt követően a későbbi munkáim is nagyon sok ösztönös tréneri elemet hordoztak, mint például az emberek működésének segítése. Már ez is nagyon közel állt a jelenlegi szakmámhoz.
Melyik a legkedvesebb emléked az elmúlt évekből?
Hú, nagyon sok van…rengeteg köszönő levelet őrzök, akár papír alapon vagy elektronikus formában is olyan résztvevőktől, akik a tréningen elsajátított dolgokat sikeresen használják a hétköznapjaikban az üzleti, vagy a privát életükben. Ezek a legerősebb visszajelzések, és a legértékesebb köszönetek.
Azért is imádom ezt a munkát, mert napi szintű sikerélmények lehetőségét hordozza, és ennél gyorsabb, konkrétabb megerősítéseket máshol nem is nagyon kaphat az ember.
Ennek pont ugyan ezekből az okokból a nehézségei is megvannak…
Így van! A nehézségekről eszembe jutott az az emlékezetes pillanat is, amikor az egyik cég Fehérgyarmatra küldött tréninget tartani, majd utóbb kiderült, eközben a család épp meglepetés partival készült az 55. születésnapomra, csak éppen ők mindezt Szekszárdon tervezték. Mivel itt jelentős távolságról beszélünk, az utóbbit végül le kellett mondani
De komolyra fordítva a szót, mindig nyitottnak kell lenni a változásra és az alapos felkészülés is elengedhetetlen. Ezen kívül, pedig akármekkora rutinnal is rendelkezik az ember, minden alkalommal újra és újra meg kell újulni.
Szerinted milyen egy ideális csapat? Mitől működik jól?
Az ideális csapatnak mindig vannak közös céljai, amelyek nagyra törők és kemény, jelentős célok. Valamint minden tagnak nagyon pontosan tisztában kell lennie azzal, hogy milyen szerepe van a csapatban és ehhez mérten kell adnia a tudása legjavát. Mindezt a célok megvalósulásának érdekében, akár hosszú, hosszú éveken keresztül a hétköznapokban és a megmérettetések alkalmával egyaránt.
Tudomásom szerint, nem csak a sport az, ahol példaértékű a jelenléted, hiszen rendkívül széles skálán mozogsz akkor is, ha kultúráról van szó.
Minden évben, amikor elindul a színházi szezon, akkor a családdal tudatosan szoktunk választani az új bemutatók közül. Egyrészt óriási élmény, másrészt pedig tényleg nagyon hasznosak ezek az élmények a munkám során is. Tavaly megnéztük az Ügynök halála című művet, aminek az üzeneteit és tanulságait példaként azonnal be is tudtam építeni az értékesítés fejlesztés anyagokba. Sajnos nem jutok el annyi kulturális eseményre, amennyire szívem szerint szeretnék, ilyenkor olvasással szoktam ennek hiányát pótolni. Fontosnak tartom, hogy ebben a rohanó világban is figyeljünk oda, hogy a szellemi táplálékra is mindenképpen maradjon energiánk.
Mi számodra a legnagyobb siker?
Számomra az, ha a családom és a körülöttem lévő emberek, a munkatársaim, mind elégedettek és boldogok. Ezen kívül nagyon nagy sikerként tekintek arra is, amikor fiatal kollégák eljönnek velem a tréningjeimre tanulni, fejlődni, és nekik is értéket tudok mutatni. Másrészről, pedig nagyon fontosak számomra a tőlük jövő visszajelzések is, hál istennek ezek az alkalmak elég gyakran fordulnak elő
Milyen tanulságokat hoznál az életedből a leendő fiatal vezetőknek?
Úgy gondolom, a kapcsolatépítés meghatározó! Az biztos, hogy ez rengeteg energiát igényel és emészt fel a vezetők részéről. Jó példa erre, hogy minél jobb felsőoktatási intézménybe jár az ember, és ott minél több ismerőst szerez, annál könnyebb utána ezeket a kapcsolatokat a jövőben is tovább építeni.
A második, hogy vegye körül magát siker orientált emberekkel. A kifogáskereső és kifogások mögé bújó emberektől pedig tartsa távol magát.
A harmadik, hogy a vállalat értékeinek megtartása mellett bátran nyúljanak a kezdő munkavállalók után, mert meggyőződésem, hogy a mai fiatalok sokkal felkészültebbek és hatékonyabbak, mint a fiatal korosztály az én 20-as éveimben. Egy jó vezetőnek meg kell találnia az arany középutat a hagyományok tisztelete és az innováció, megújulás között.
Hogyan képzeled el az elkövetkezendő 5 évedet?
A munkám terén sokáig szeretnék még töltekezni a jelenlegi sikereimből, ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy az én koromban a szellemi megújulás mellett már nagyon fontos a fizikai kondícióra nagyobb figyelmet fordítani. A fizikumomat nézve, legalább a jelenlegi színvonalat szeretném minél tovább fenntartani és lendületesen, fitten kiállni a csapatok elé. Tervezek még néhány komolyabb értékesítési eredményt, plusz azt a tapasztalatot, ami az évtizedek során felhalmoztam, azt tovább adni a fiatalabb kollégáknak, mert szerintem a jövő már az övék.
'; //} //} //$post = $orig_post; //wp_reset_postdata(); ?>